websikehealthcheck

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Dunakanyar-Ipoly-Galga mente Területfejlesztési Zrt.

Magyarország 3, illetve Szlovákia 2 régióját érintő komplex hazai és EU-s fejlesztési programok, különféle energetikát, megújuló energiát, turisztikát, sportot és szabadidőt, kreatívipart, e-mobilitást érintő projektek megvalósítására jött létre.

A menedzsmentet és a tanácsadó testületet olyan szakemberek alkotják, akik az elmúlt évtizedek során meghatározó értékeket teremtettek a turisztika, az EU-s fejlesztések, az IT iparág, a kutatás-fejlesztés, és számos kiemelt beruházások megvalósítása területén.

A Társaság nemzetközi együttműködéseiben kiemelt szerepet tölt be a szomszédos Szlovákia, valamint Románia, Szerbia, Horvátország mellett Oroszország és Kína.

A 2019. évben elindított projektek közül megkülönböztetett szerepet képvisel a geothermikus energia fejlesztés, amely a Világ legnagyobb, ezen a területen működő klimatizációs és geothermiai vállalataival közösen valósul meg. A projektben egy hazai és egy külföldi tudományegyetem szakemberei is részt vesznek.

A Társaság működési filozófiájának ökológiai és turisztikai irányultságát fejezi ki az első jelmondatunk, amely a 3 régiót büszkeséggel és a fenntarthatóság felelősségével a „VIZEK és ERDŐK HAZÁJÁNAK” jelöli.

A határon átnyúló Európai Uniós térségi gazdaságfejlesztő tevékenység, a nemzetközi együttműködés keretében megvalósított projektek mottójául pedig a „HU-SK”, azaz a „MAGYAR-SZLOVÁK EURÓPAI GAZDASÁGI RÉGIÓ KÖZPONTJA” gondolatot választottuk.

A Dunakanyar, élén Visegráddal a Közép-Európai Régió 1993. év óta élő szimbóluma. Az európai régiós központ szerepkörének kialakulása azonban régebbre, 1335. évre vezethető vissza. A korabeli magyar királyi székhely, a visegrádi vár a lengyel, cseh és magyar király találkozásának helyszíne volt. A 14. században megkötött politikai és kereskedelmi együttműködések, majd a mai is élő 1993. évi közép-európai államformák kialakulása, a 2007-ben útjára indult első EU-s fejlesztési programozási időszak „Hu-Sk” magyar-szlovák, valamint a „V4” magyar-szlovák-cseh-lengyel fejlesztési programjai szolgáltatják az alapokat az EU-s gazdasági régiós központ kialakulásához.

Miért fontos a térség fejlődésének jövője szempontjából az Európai Gazdasági Régió kialakulása?

Az Európai Régiók Bizottsága kiemelten támogatja az interregionális csoportok létrehozását, a határokon átnyúló együttműködések EGTC-k keretében történő megvalósítását. Az RB kezdeményezése 13 tagállamot, és 23 régiós csoportot foglal magába, köztük Magyarországot, Szlovákiát, Csehországot, Ausztriát.

A támogatás célja a határ menti régiók közös kihívásainak bővítése, amelyek a határ menti régiókból álló tagokból állnak össze azzal a céllal, hogy megosszák egymással az uniós programok álláspontját és tapasztalatát, gazdasági és társadalmi fejlesztéseket érintő programokat indítsanak el, EGTC európai gazdasági térségeket, övezeteket hozzanak létre.

Az EGTC platform célja a területi együttműködés megkönnyítése és előmozdítása (határokon átnyúló, transznacionális és régiók közötti együttműködés), tekintettel az Európai Unió gazdasági és társadalmi kohéziójának megerősítésére.

Az európai területi együttműködési csoportosulások támogatása kapcsán a COR-NB-TRA-2015 indította el azt a folyamatot, amely lehetővé tette 2017. évben az EGTC-k által megfogalmazott EU 2014-2020 közötti időszakban történő 6,6 milliárd EUR összegű támogatását, amelyet az RB 60 programra osztott fel, és célja az európai határokon átnyúló együttműködés támogatása.

Ezen közvetlen brüsszeli fejlesztési források 2020-ig és azt követően történő megszerzése kiemelt lehetőségeket kínálnak a Dunakanyar-Ipoly-Galga mente régiók számára.

Néhány gondolat a társasági működést érintő régióról:

A Dunakanyar térség

A Dunakanyar mint térség a Börzsöny, a Visegrádi – és a Pilis hegység által körülvett Duna-szakasz mentén terül el, 66 települést foglal magába.

Ebből 12 Nógrád megyében, 7 Komárom-Esztergom megyében, 46 település pedig Pest megye területén belül foglal helyet. A térség területe 1640 km2, páratlan természeti, turisztikai és gazdasági értékkel rendelkezik.

A Dunakanyar kapcsán fontos megemlíteni, hogy a térség a magyar állam bölcsőjének tekinthető. Géza fejedelem 970 körül helyezte át a székhelyét a Dunakanyar kapujába, Esztergomba, 1001. január 1-én koronázták I. Istvánt Magyarország királyává. Évszázadokon keresztül a régió szolgált helyínként a magyar királyság és a magyar római katolikus egyház irányításához.

Az Ipoly térség (Börzsöny-Duna-Ipoly térség)

A térség Pest megye északi részén található, amely a szlovák határig elnyúló szakaszon Nógrád megye jelentős részét is magába foglalja.

A térség legkiemelkedőbb természeti értékét képezi a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó 18 ezer hektárnyi erdőség, amely alapján a térségnek mint egy 68%-át erdő borítja. A Börzsöny-hegység vízgyűjtő területéről több hegyi patak folyik a Dunakanyar irányába, kiemelkedő természeti és turisztikai adottságokat biztosítva a térség számára.

Galga-mente térség

A Galga-mente térsége 29 települést foglal magába. Magyarország két nagy tájegységének, az Északi-középhegységnek és az Alföldnek az átmeneti sávjában található, természeti földrajz tekintetében az Észak-Magyarországi-középhegység Cserhát-vidék részét képezi.

A Galga-mente a Galga-folyó völgyében található településeket és közvetlen környezetükben lévő természeti, épített környezeti, kulturális és gazdasági értékeket jelöli. Az 58 kilométer hosszú Galga-patak a Nógrád megyei Becske település határában ered, és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászfényszaru határában ömlik a Zagyvába.

A dombokkal tagolt Galga-mente napjainkban is sokszínű kulturális örökséget rejt magába. Acsától Turáig, Zsámboktól Versegig a 18. század etnikai-vallási sokszínűségnek köszönhetően Magyarország egyik legváltozatosabb népi kultúrájának színhelye. Az erdőben, vadállományban gazdag térségnek köszönhetően a 18-19. században a Galga völgyét vadász kúriák, vadászkastélyok népesítették be. A Budapesthez való közelség, valamint a kastélyépítési kultúra miatt a Galga-mente térség joggal viselheti a „magyar Loire-völgy” elnevezést.

A bevezetésnek szánt néhány gondolat után összefoglalásként egy idézet Tina Seelig amerikai vezetői tanácsadótól:

„Minél több problémát vállalunk fel, annál magasabban és tökéletesebben tudjuk megoldani őket, és annál inkább képesek leszünk lehetőségként tekinteni rájuk.”